|
Hungarian-Highlander
2007. októberÚj kolléga!!
¾ 12-re lemegyek és gyorsan sütök a személyzetnek sültkrumplit és panírozott halrudacskákat. Ez a leggyorsabb és másra nincs is erőm. Utána jöhet ismét a pihenés. Estére vissza kell mennem, mert Pzemek ma szabadnapos, viszont Kristian ma jött vissza!! A mai nappal érkezett meg a másik, testvérhotelből Zinkle, a Dél-Afrikai nő!! Eddig managerkedett a másik hotelben, de most télire azt bezárják, így jött ide recepciózni. Elsőre nagyon szimpiatikusnak tűnik, kb 25 éves és perfekt angol. Beégés a Tescoban
Végre szabadnap!!!!! Már jó régen nem fordult elő ilyesmiJ. Mivel ma van Réka szülinapja, elhatározzuk, hogy elugrunk Obanba vásárolni. Régen is voltunk már és legalább veszünk az esti szülinapozásra piát és kaját. Pzemek is fel szeretné tölteni a raktárkészletét piával, ezért ő is ad nekünk egy kivánságlistát. Ebéd után indulunk, kicsit később, mint szerettem volna. Elsődlegesen vásárolni megyünk, de be kell ugrani a bankba és valamilyen szerelőhöz is be akartam nézni. A Tesconál parkolunk le és a szokásunktól eltérően, nem egyből a bankba megyünk. Szépen elkezdünk vásárolni. Pzemek listájával kezdem, de közben magunknak is pakolok. Találok Rékának és Orsinak is szülinapi ajándékot. Jó két órát vásárolunk, mire végzünk. A pénztárnál elsőnek Pzemek cuccait fizetem ki a kártyámmal. Utána jöhetnek Rékáék dolgai. Azokat is én fizetem, mivel nekik még nincs meg a csekk-könyvük és nem fizettek be pénzt, de valamiért hibát jelez a gép!! A pénztáros megpróbálja ismét, aztán közli, hogy nincs rajta fedezet!!! A fenébe! Az meg hogy lehet??!! Gyorsan kiszaladok az automatához és leellenőrzöm. Tényleg nincs rajta pénz!! Úristen, de gáz!! Ezért vásároltunk 2 órát?! Nincs mit tenni, ki kell pakolnunk a ki nem fizetett dolgokat. Végezetül, úgy állunk, hogy csak a Pzemeknek vásároltunk és se ajándék, se kaja, se pia nincs! Tiszta ideg vagyok, még mindig nem hiszem el, hogy lefogyott nullára a számlám!! Mondjuk nemrég utaltam haza, és a kocsira is fizettem be útadót, de pont ma vontak le mindent??!! A bankba befizettük a nálunk lévő csekkeket és kérvényeztem a Rékáéknak újabb csekk-könyveket, mert már 2 hete várunk rájuk. Most már van pénz a számlámon, de még pár napig nem lesz elérhető (leellenőrzik, hogy van-e rá fedezet Parkeréknél stb.). Ezzel meg is volnánk. Pénz híjján, már a szerelőhöz sincs kedvem elmenni, ezért indulunk is haza. Csabiék teljesen le vannak törve, mivel sokmindent szerettek volna venni, különösen Réka szülinapjára. Így nem sok mindenünk van, amivel koccinthatnánk, vagy amit ehetnénk. Ráadásul a Rékának sem tudtuk megvenni az ajándékotL. Mikor visszaérünk, az első dolgom, hogy megnézem a neten a pénzmozgásomat a számlámon. Sajnos tényleg nulla, nincs mit tenni, várni kell pár napot. Este azért feljöttek szülinapozni a Csabiék. Orsi megvette a bárból az utolsó üveg körte cider-t, szépen becsomagolta, és azt adtuk neki ajándékba. Majd amikor a névnapja lesz (nemsokára), akkor rendes ajándékot is kap! Ennek az ajándéknak is nagyon örült és egyből jobb kedvvel ültünk neki kártyázni. Piának hoztak egy kis hazai pálinkát és egy kis fehérborocskát is elővettünk! A végére elfogyott az összes pálinka és teljesen jó hangulatban telt az idő. Olyan éjfél körül mentek aludni Csabiék, mivel másnap Réka és én is dolgozunk. Pzemek bánata
Ma egyedül vagyok egész nap! Szerencsére csak 10 ember van az egész hotelban. Délre kiderült: most már 100%, hogy Kashka és Billy a szabijuk után máshová mennek dolgozni!!! Kashka nagyon boldog, mi meg csak arra gondolunk, hogy elmegy, két aránylag normális munkatársL. Ebéd után Csabival elhatározzuk, hogy gilisztát szedünk és utána megpróbáljuk megszerelni az antennát a tv-hez. Miközben sétálunk fel a szállásunkhoz látjuk, hogy Jendrek és Pzemek éppen megáll a Kawasakival a műhely előtt. Ez pont kapóra jött, legalább tudunk kérni tőle fogót, meg csatlakozót. Miközben mi összeszedjük ami kell, addig Orsi beül a Kawasaki vezetőülésére, Pzemek mellé. Jendrek viccesen elkezdi bíztatni, hogy menjen vele egy kicsit, próbálja ki! Orsinak sem kell több, rögtön be is inditja és elindul lassan az úton. Mindhárman elkezdünk aggódni (Csabi, Jendrek és én), mert Orsi nem áll meg 1 méter után, hanem nyomja neki. Ide-oda figyelünk, nehogy jöjjön valami autó és baj történjen. Már a Caravanhoz vezető útnál járt Orsi, amikor megjelent egy autó a távolban!! Egyből intettünk, hogy álljon félre, de ezt félreértette és nagy gázzal elindult felfelé a Caravanhoz!! Jendrek teljesen kész volt! Ment volna dolgozni, erre mászhat fel a Caravanhoz a kocsiért!! Gyorsan megnyugtattam, hogy majd én elmegyek érte, ne aggódjon. Jendrek idegességében, inkább elkezdett fát hasogatni a fészerben. Mikor leértem az autóval, végre mehetett a dolgára, rajta kívül mindenki nagyon jól szórakozott Orsi szeleburdiságánJ. Természetesen az TV-t nem sikerült beüzemelnünk, mert nem bent van a gond, hanem valószínűleg a kinti parabolában van a hiba. Gilisztát elég sokat gyűjtöttünk, de ki tudja mikor fogunk horgászni??!! Este csak egy 6-fős társaság vacsorázik. Rajtuk kívül csak Pzemek csinálja a forgalmat, mert folyamatosan rendelgeti mindenkinek a piákat!! Teljesen letört és mire kinyögi, mi baja, már tök részeg. Azért iszik, mert tegnap szakított a barátnőjével, telefonon!! 6 éves kapcsolat volt, és a csaj ráadásul pont Pzemek legjobb barátjával szűrte össze a levet!! Pontosan nem lehet tudni mióta tart a titkos kapcsolat, de egy kicsit gyanús, hogy nem sokkal azelőtt derült ki a dolog, mielőtt Pzemek hazament volna szabira. Mindenki megy szabira
Reggel Pzemek dolgozik, nekem csak délutánra kell mennem. A délelőttöm temészetesen alvással teltJ. Ebédre lementem és műszakkezdetig lenn is maradtam. Mától nincs Julia és Darwyn. October vitte ki őket a reptérre, de sajnos félúton megcsúszott a Peugeot 206-os és egy korlátnak csapódott!! A kocsi totálkár lett, szerencsére nekik nem lett bajuk. A kihívott rendőrök vitték tovább Darwynékat, nehogy lekéssék a gépüket!!? Kíváncsi lennék, Magyarországon hasonló esetben mi történne?! October nagyon lehangolt és fáradt volt, de ezen senki sem csodálkozott. Ma délutántól pedig Thomas megy szabira. Igazából csak szerdán repül, de addig gondolom pakol meg ilyesmi. Jendreket kérte meg a fuvarozásra, aki ennek örült is, mert legalább elmennek vásárolni Jadvigával, Glasgowba. Erre az ebéd után nemsokkal Thomas benyögte, hogy már ma este elutazik Glasgowba a haverjaihoz busszal, így nem kell kivinni a reptérre!! Jendrek nagyon dühös lett, mert már mindent megszervezett, most pedig fújhatja az egészet!! Nekem mondta is, hogy soha többet nem tesz neki szívességet, még a buszmegállóig sem viszi ki!!! Új conservatory
Ma lépnek Lizék és a barátaik is. Mindenkin látszik a megkönnyebbülés, kicsit sok volt ez a majdnem 2 hét. Ma és holnap még ketten vagyunk, utána Pzemeknek lesz egy szabadnapja, 2 hét után az első! Új székek érkeztek a conservatoryba!! Ezentúl nem világoskékre festett rattanszékek lesznek, hanem sötétbarna, magastámlájú műbőr székek. Az asztalok maradnak, de ezentúl fehér abrosz kerül rájuk, barna asztalközéppel. A padló is teljesen ki lesz cserélve, csak nem tudni mikor. Este már sokkal lazábban megy a munka, szinte „alig” vannak. Végre normális időben tudunk végezni és nem kell széthajtanunk magunkat. Fizetésemelés!!!!!!!!!!!
Kristian telefonált, hogy nem ér vissza szombatra, mert még el kell intéznie valamit a lengyel honvédséggel!! Náluk még kötelező sorkatonai szolgálat van, de aki külföldön vállal munkát, annak lehet halasztást kérni. Kristian már jóval korábban elintézte ezt, de valami adminisztrációs hiba történt, és jövő hét hétfőn be kell mennie személyesen elrendezni a dolgot. Ennyit a korai pihenésről! Legkorábban szerdán tud jönni és csütörtökön dolgozni. Már nem lesznek sokan, de valakinek így is a konyhán kell lenni. Holnaptól már kevesebben lesznek a hotelban, és jövő héten elég sokan szabadságra mennek a személyzetből is. Darwyn, Julia és még Thomas is utazik Litvániába. Milyen jó világ lesz ittJ!! A 10 fős ultrabunkó család ma este még extra módon kitett magáért!! Mikor megkapták a főételt, az egyik nagydarab gyerek azonnal közölte, hogy neki nem kell a steak-hús, mert rágó van a tányér aljára ragadva!!!!!! Thomas vitte ki a kaját, de teljeséggel lehetetlen, hogy egyikünk sem vette volna észre tálalás vagy szervírozás közben a rágógumit! Egyből szólt a felszolgáló, hogy biztos valaki rágózott az asztalnál és úgy tapadt a tányérra. Ezt kikérték maguknak, ők nem rágóztak és páran már egyből a recepcióhoz mentek reklamálni!! A konyhai személyzetből senki sem rágózik, és a mosogatógép amúgy is lemos mindent. Utána pedig legalább 3 emberen átmegy, mire az asztalhoz kerül. October volt a recepción és ő próbálta lenyugtatni a felbőszült családot. Pzemek és én is ki voltunk akadva, hogy találhatnak ki ilyet az emberek?! Később October elmesélte, az egész arra ment ki, hogy ingyen kajálhassanak, vagy legalábbis kapjanak valami kedvezményt. Mikor látták, hogy nem vesszük be a mesét, akkor meg az itteni ÁNTSZ-szel fenyegetőztek, hogy holnap rögtön hívják és becsukatják az egészet. Legalább nem unatkoztunk az utolsó teltházas esténJ! Ráadásul a műszak végén Liz bejött a konyhára beszélni velünk. Pár hete kért az összes szakács fizuemelést és most kaptunk rá választ!! Mindenkinek emelik a bérét, persze nem sokkal, de legalább emelnek!! Pzemek és én pedig az elmúlt két hétben nyújtott fáradozásainkért £100 prémiumot kapunk!! Liz egészen normális volt, teljesen meglepődtünk rajta!! Munka, munka, munka...
Reggelinél, most én mentem 8-ra. Amíg nem kellett Pzemeknek segíteni, addig krumplit pucoltam estére. 9 óra után, amikor teltház lett, akkor pedig beálltam én is reggeliztetni. 10 órakor felmentem egy kicsit pihenni és csak majdnem 1 órakor indultam el ebédelni. Lassan már úgy dolgozunk Pzemekkel, mint egy gép, annyira fáradtak vagyunk. Már csak pár nap és végre lemegy a hajtás, meg Kristian is nemsokára visszajön. Munka, munka...
Ma Orsi szabadnapos, nekem viszont muszáj dolgoznom, mert még ezen a héten ketten vagyunk Pzemekkel. A főnökség beígérte a plusz szabadnapokat a novemberi időszakra, amikor a várható vendéglétszám 10 alatt lesz.
Kameráznak az étteremben
Reggelinél mindketten dolgozunk Pzemekkel. Igazából én vagyok reggeles, ő csak 8-ra jön és ha nagyon kell, besegít. Csak a legeslegvégén kellett a segítsége, amikor a két legnagyobb család (10-10 fő) szinte egyszerre érkeztek meg, alig 10 óra előtt!! Ráadásul az indiai család összevissza rendelgetett mindent! Már rég kiadtuk az összes kaját, amikor kitalálták,hogy kérnek még valami tojásos kaját! Gyorsan megcsináltuk, erre kiderült nem is azt kértek, hanem egy másik fajtát!! Az a legdurvább, hogy Darwyn vette fel a rendeléseket és még ő sem értette, mit is akarnak! Még eljátszották ezt vagy háromszor, de akkor már majdnem 11 óra volt!! Mondtam is Darwynnak, hogy ezt már nem csináljuk meg, ha akarja ő megcsinálhatja!! És ő megcsinálta. J Este valami kamerás srác, felvételeket készített az étteremben és a bárban! Már volt itt pár hete, de akkor alig volt vendég és nem tudott érdemleges felvételt csinálni. Szerencsére a konyhára nem jött be, csak a vendégtérben mászkált! Már majdnem 9 órakor, Orsi örömére, megjelent egy manusz akiről kiderült, hogy lisztérzékeny! Orsi egyből szólt, hogy ő is glutén érzékeny, és a szakács is „jól” ismeri az ezzel járó dolgokat!! J A végén még beszélgetett is vele és a jutalma, nem is maradt el: 5£ borravaló!! Balhé Pesten!
Reggeli közben még mindig látszik, hogy nagyon nem jön ki Orsi és Réka Juliával. Ezért amint lement a kajáltatás Julia megbeszélést kezdeményez az ügy megoldása érdekében. Hát kíváncsi vagyok!! Miután lefolyt a társalgás, Orsi beszámolót tart: Julia egyfolytában a saját észrevételeit taglalta csak: egy csapat vagyunk, együtt kell dolgoznunk, mert mindjárt itt van a teltházas december, mi lesz velünk, ha nem tartunk össze, stb. Ezzel legalább fél óra ment el. Végre én is szóhoz jutottam: „Julia, hidd el, hogy tegnap valóban nem tudtam mindent megcsinálni, Davidékkel ment el egy csomó időm.” Erre ő: „OK. Ha legközelebb látod, hogy nem leszel kész a munkával, akkor szólj a recepciósnak, hogy hívjon fel. Én inkább bejövök 4-re és befejezem.” „A másik dolog: légy szíves ne gondold, hogy mindenki ostoba, kivéve Te!” Ezen a kérdésen nem tudtunk megegyezni, váltig állította, hogy ő ezt sosem gondolja (amit én kétlek).Én számítottam rá, hogy úgysem tudnak dülőre jutni, és hogy ezzel is csak Julia védi be magát, hogy: „ő megpróbálta”!! Az esti műszak azzal telt, hogy Csabi folyamatosan közvetítette az eseményeket otthonról! Megint tüntetnek Pesten és az összes magyar tv-csatorna ezt sugározza! Mi nem nagyon tudjuk nézni a neten, csak arra hagyatkozhatunk, amit keresztapám vagy éppen a bátyám üzen MSN-en keresztül. Csabi teljesen feltüzelte magát, én inkább a munkára koncentrálok, amiből ma estére is jutott bőven. Lasan Pzemekkel mindketten kezdünk teljesen elfáradni. Neki legutóbb 2 hete(!) volt szabadnapja. Nekem is jó régen volt, és legközelebb „talán” a hétvégén lehetséges bármelyikünknek is szabadnapot kivenni.L « 2007. szeptember 2007. november » |